2013. május 6., hétfő

ninja

Áronka barátjának is készült egy ninja! :)

Belül tejszínes csokis krémmel, a csokis piskótalapokat még egy kis áfonyaszósszal is megkentem.







2013. május 4., szombat

Bandi bogaras tortája itthonra

Ez bizony egy ganajtúró!

A ganaj volt a legfinomabb!
Úgy készítettem, hogy két félgömbben sütöttem meg a piskótát. Egy kanállal kivágtam a közepét, hogy kb 1.5 centi vastag fala maradt. Mindkét félbe beletöltöttem az erdeigyümölcsös túrókrémet majd megdermesztettem, végül összeragasztottam. Csokit olvasztottam bekentem vele a gömb egyik felét. Nem baj ha nem egyenletes! Egy nagy mély tálba darált kekszet töltöttem és  a csokis felével beletettem, ekkor becsokiztam  a másik felét is és rászórtam még vastagon kekszmorzsát. Nagyon finom csokis kérge lett így a tortának.
Tálalásnál a kivájt csokis piskótát kekszmorzsával egy tányérra morzsoltam, megszórtam kakaóporral erre helyeztem rá a gömböt amit szintén kicsit megszitáltam kakaóval.
A másik kivájt félgömböt mégegyszer kivájtam, töltöttem krémmel majd burkoltam. Ez lett a bogár. Mivel félig a levegőben kell, hog ylógjon, ezért az aljára kivágtam egy méretben megfelelő kartont amit szintén burkoltam, ez merevítette a minitortát. A lábakat virágdrótra formáztam majd a bogár testébe szúrtam, végül a gömbre helyeztem mintha túrná.

ennyi









Sajnos már eléggé sötétedett mire elkészültem ezért a fotók nem lettek valami jók. Bandikám pedig reklamált, hogy ő egy katicát is rendelt ezért gyorsan még azt is gyúrtam neki a torta tetejére.

2013. május 3., péntek

Bandi cincértortája






Egy kicsit bogaras a kicsi fiam, ez volt az álma. Nagy sikert aratott az óvodában igaz volt olyan kislány aki nem akarta megkóstolni. Pedig finom, tejszines meggyes töltelékkel volt kakaós és sima piskótával vegyesen.







Elkészítése nem volt bonyolult most készítettem pár fotót de lehetett volna többet is csak valahogy a készítés hevében elfelejtem! :)

Sima és kakaós piskótát sütöttem ezeket töltöttem be felváltva rétegezve a piskótákat tejszines meggyes krémmel. Hosszúkás téglatest szerű forma volt. Picit lenyomkodtam az oldalát, hogy még dermedés előtt létrehozzam a páncél domború ívét. Mikor megdermedt, kifaragtam, nem kellett sokat dolgozni hogy kialakulhasson a fej-tor-potroh.

Enyhén zöldes színűre szineztem a masszám, (még maradt kicsi zöld marcipán Yodamesterből). Nem akartam az egész masszát feketére szinezni a festéssel akartam játszani. Ezzel leburkoltam a tortát, majd elkezdtem a lábak ízeit felfűzni virágdrótra.

Rebekám fogott egy élő példányt is anyának, hogy legyen mit tanulmányozni! :)




2013. április 4., csütörtök

Áronkám születésnapi tortája.


Készítettem egy két fázisfotót hátha valakinek segítségére lehet.
Ikeás félgömbformában sütöttem, betöltöttem túrókrémmel. Az állánál levágtam két oldalról egy-egy darabot amit a feje tetejére ragasztottam, kialakítottam a szemének a helyet, körben alávágtam egy kis kekszmasszával még fonomítottam a vonásokon majd burkoltam. Bekerült a szeme, szemhéja majd jöttek a ráncok és kész.




2013. március 14., csütörtök

Cirmos cica haj...

Rebekám 3 éves lett!

Isten éltessen kicsi lány! Nagyon nagyon szeretlek! :)

Pár napja már leadta a megrendelést a kis nő. Elég határozott elképzelésekkel. Legye lila, legyen rózsaszín, szivecskés (ez kimaradt) cicás, három cica kell (köhömm) egy lila, egy rózsaszín, egy fehér masnival...


Pár dolgot kihagytam de azért így is tetszett neki! :)










2013. március 12., kedd

Zitának szeretettel

...akik Hollandiába költöznek családjukkal a napokban.

Egy sajtra ültetett magyar motívummal festett Holland fapapucsot találtam ki neki ajándékba a ma esti búcsúztatóra.