A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mesehősök a tortán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mesehősök a tortán. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 13., hétfő

ezt is kipróbáltam

Szomszédasszony megkért, hogy fessek micimackót az egyik tortájára.

Így sikerült.



...közben meg vívódom, hogy kell-e ezzel nekem foglalkoznom egyáltalán....
.




Az eredeti Micimackó rajzokat sokkal jobban szeretem, sokkal szerethetőbb, kedvesebb figurák. Most is elgondolkodtam, hogy azokból válogatok, de végül nem mertem mert nem ismertem a megrendelőt. Majd legközelebb kipróbálom.

Az alábbi linken lehet olvasni Micimackó igaz, ámbár viszontagságos történetét, Milnétől Shepard-on át Disney-ig.

 olyan tüneményesek ezek a rajzok!













2012. augusztus 4., szombat

emeletes kisvakond torta

Két formában sütöttem meg a nyolc tojásos citromos piskótámat.

Két krém készült. Az egyik barackos túrós, a másik szedres joghurtos fehér csokival.

A barackoshoz 3 tojás sárgáját és egy egész tojást kikevertem hat evőkanál barna cukorral, egy citrom levével és reszelt héjával, hat evőkanál házi barack lekvárral. Gőz felett besűrítettem majd belekevertem egy fél zacskó zselatint (kb 12 g) végül 10 deka vajat. Egy nagy doboz tejfölt összekevertem fél kiló túróval, hozzá kevertem a zselatinos masszát.

A szedres krémhez egy szeder befőttből kivettem egy deci levet és pár szem szedret átpaszírozva is hozzá kevertem. Gőz felett hozzá kevertem a zselatin másik felét, egy tábla fehér csokit és két evőkanál barna cukrot, majd belekevertem egy nagy doboz joghurtba. Hűtőbe tettem a krémeket, hogy kicsit meghúzzanak amíg hűl a piskóta.

Végül a szedreset nem mertem betölteni mert nagyon folyós volt így mindkét emelet barackos túrós lett.

Kevertem egy fél adag vajkrémet a bevonó alá.
Ehhez két tojás fehérjét gőz felett kihabosítottam 10dk cukorral, majd a gőzről levéve géppel magas fokozaton belekevertem 10dkg vajat.




















 




Iszonyatos nagy munka volt.
Sok órán keresztül dolgoztam. Első nap megmintáztam a figurákat (kb 6 óra), másik nap sütöttem, krémet főztem, töltöttem, (kb 4 óra) harmadik nap burkoltam és festettem. (kb 6 óra).

Valószínűleg kívülről nem is látszik, hogy mennyi munka, idegeskedés van egy ilyen tortában, az anyagokról ne is beszéljünk.

Remélem örült neki a kis ünnepelt.


2012. július 31., kedd

Fatörzs torta kisvakondékkal.

Ha már úgy alakult, hogy nálunk marad a torta, arra gondoltam, hogy jó hasznát veszem fotózáshoz.

Szombatra egy kisvakondos tortával készülök. Gyorsan ráültettem kis barátaimat egy-két kép erejéig.




Sajnos a gépem tönkrement így egy vacak kölcsön géppel fotózok. Pedig olyan jó képeket lehetne készíteni az én jó kis Sonymmal! :(

Fatörzs torta

Vendégségbe készültünk de a jég elverte a terveinket.

Egy fatörzs tortát szerettem volna vinni magammal amin Panka és Csiribí trónol, ugyanis vendéglátóink még nem ismerték őket gondoltam épp itt az ideje a barátkozásnak.

A piskóta citromos, citromos fehércsokis krémmel töltve. Nagyon finom lett.

Előre elkészített lemon curd-t gőz felett újra felmelegítettem (ha frissen készítjük akkor innen kell folytatni) Belekevertem 10g Zselatint, és egy tábla fehér csokit majd az egész masszát belekevertem egy nagy doboz tejfölbe. Ekkor még elég lágy de nem kell félni megdermed!



Egy egyszerű kerek formában sütöttem, vékony szeletekre vágtam. Minden második szelet közepét kivágtam, hogy csak egy gyűrű maradjon. Ezt a technikát azért fejlesztettem, ki, hogy a burkolt tortáimat finom, lágy tejszínes túrós krémekkel is tölthessem azzal a nyugalommal, hogy  a burkolás sem szenvedi meg a dolgot. Ráadásul így már egyből tölthetem akkor ia ha a zselatinos krém még elég lágy.

A kieső piskótából alakítottam ki a gyökereket, úgy hogy kis tortaszeletekhez hasonlóan felszabdaltam, majd vajkrémmel a torta oldalához tapasztottam.  A végüknél kevés fondanttal pótoltam.


Kakaóporral és egy kevés sárga ételfestékkel kevertem a masszát amivel beburkoltam a tortát.


Megmintáztam a kérget, a gyűrűket, végül kívülről még befestettem egy sötétebb barnával. Így szépen kirajzolódott a kéreg mintázata és látványban is jobban elvált a belső résztől.






Ráhelyeztem a gombákat, növényeket, készült egy katica és egy hangyóca pár is.



Végül ráültettem Pankát és Csiribít.

Csiribí ezúttal békésen kakaózik a fatörzsön.









2012. július 23., hétfő

Panka és Csiribí

A mindent elárasztó Eperke, Thomas, Bob mester és Helló Kitty-kotty dömping ellenpontozása végett úgy döntöttem elindítok egy magyar mese szériát.
Már eddig is szerepelt Mazsola és Tádé, Süsü tervben voltan Pom-pon, de arra gondoltam mi lenne ha kortárs fiatal illusztrátorok figuráit eleveníteném meg.

Rengeteg nagyon jó  illusztrátor van kis hazánkban ezzel a tortámmal Pásztohy Panka Csiribi és Pankáját igyekeztem megjeleníteni és egyben bemutatni azoknak akik még nem ismerik.
Remek mesekönyv Berg Judit tollából, teli kedves történetekkel amelyek lekötik a gyerekeket.
Pankimanki kedves figurái pedig magával ragadóak. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Ha netán még nem ismernétek őket klikkeljetek a nevekre és kalandozzatok a mesék birodalmában! Otthonra pedig szerezzetek be egy két mesekönyvet!

Nem fogjátok megbánni!