A következő címkéjű bejegyzések mutatása: torta krém. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 4., szombat

emeletes kisvakond torta

Két formában sütöttem meg a nyolc tojásos citromos piskótámat.

Két krém készült. Az egyik barackos túrós, a másik szedres joghurtos fehér csokival.

A barackoshoz 3 tojás sárgáját és egy egész tojást kikevertem hat evőkanál barna cukorral, egy citrom levével és reszelt héjával, hat evőkanál házi barack lekvárral. Gőz felett besűrítettem majd belekevertem egy fél zacskó zselatint (kb 12 g) végül 10 deka vajat. Egy nagy doboz tejfölt összekevertem fél kiló túróval, hozzá kevertem a zselatinos masszát.

A szedres krémhez egy szeder befőttből kivettem egy deci levet és pár szem szedret átpaszírozva is hozzá kevertem. Gőz felett hozzá kevertem a zselatin másik felét, egy tábla fehér csokit és két evőkanál barna cukrot, majd belekevertem egy nagy doboz joghurtba. Hűtőbe tettem a krémeket, hogy kicsit meghúzzanak amíg hűl a piskóta.

Végül a szedreset nem mertem betölteni mert nagyon folyós volt így mindkét emelet barackos túrós lett.

Kevertem egy fél adag vajkrémet a bevonó alá.
Ehhez két tojás fehérjét gőz felett kihabosítottam 10dk cukorral, majd a gőzről levéve géppel magas fokozaton belekevertem 10dkg vajat.

Iszonyatos nagy munka volt.
Sok órán keresztül dolgoztam. Első nap megmintáztam a figurákat (kb 6 óra), másik nap sütöttem, krémet főztem, töltöttem, (kb 4 óra) harmadik nap burkoltam és festettem. (kb 6 óra).

Valószínűleg kívülről nem is látszik, hogy mennyi munka, idegeskedés van egy ilyen tortában, az anyagokról ne is beszéljünk.

Remélem örült neki a kis ünnepelt.

2011. március 14., hétfő

Lemon-Orange curd

lemon curd
4 tojás
20 deka cukor
4 citrom
10 deka vaj.

A tojást kikeverem a porcukorral, beleteszem a citromok (lemosott) reszelt héját a négy citrom kifacsart levét. Gőz felett folyamatosan kavargatva besűrítem majd a tűzről levéve hozzáteszem a vajat.
 Mikor kihűlt beleturmixolok fél kiló túrót, tejfölt, tejszínt vagy mascarpone-t.

Orange curd

undefined

undefined

A lemon curd sikerére való tekintettel...

Régóta terveztem elkészíteni! Nagggyon finom lett!
Aki nem szereti a túl savanyút annak ideális!

3 kicsi narancs leve és héja 1 citrom leve 20 deka cukor 4 tojás 10 deka vaj

Vízgőz felett besűrítem a narancs levét a cukorral és a tojásokkal, majd a tűzről levéve hozzá keverem a vajat!

Kiváló süti töltelék! Össze lehet keverni, tejföllel, sajtkrémmel, túróval! :)

Én Rebus almás tortamaradékára locsoltam és úgy kanalaztam... :)

Másnap bekevertem tejföllel és háztartási kekszre kentem, rá egy újabb réteg keksz, majd egy réteg vaníliás cukorral kikevert tejföl. Egy éjszakára hűtőbe tettem, végül szeletelés előtt meghintettem kakaóval.

Érdemes kipróbálni.