2012. július 20., péntek

focistatorta

Egy kedves régi általános iskolás osztálytársam keresett meg (több mint 20 éve nem láttuk egymást, hű de durva még leírni is), hogy készítsek nekik egy tortát.
A megrendelés arról szólt, hogy hat ember születésnapjára kellene. Figurákból a két focista kislegényt 6 és 8 éveseket és  a nagypapát mint bírót kell megformáznom. Egy focipálya legyen és a drukkerek neve a többi ünnepelté.
Valahogy a focipálya nem mozgatott meg meg egy 10 szeletes torta esetében nem is annyira jó választás az arányok végett ezért mondtam, hogy mi lenne ha labdán ülnének?

Azt mondták rendben, bíznak bennem.

Ekkor kezdtem utána nézni a labda készítésének. Rá kellett ébrednem, hogy ez messze nem annyira egyszerű mint ahogy kinéz. Komoly matematikai képlet alapján ehet kiszámolni a hat és ötszögek oldalának hosszát.
No ettől egy kicsit megijedtem, de nem adtam fel. Vettem egy félgömb alakú szűrőtálat és egy kb akkora  labdát ami már amúgy aktuális volt az én focistáimnak. Erről vettem le  a méreteket. A szűrőtálban sütöttem a tortát. Az esküvői tortán okulva azt találtam ki, hogy megpróbálom jó vékony szeletekre vágni majd minden második szeletnek a közepéből kivágtam egy kört hogy csak egy gyűrű maradjon. Így gondoltam nem torzul a félgömb és kellőképp meglesz  a tartása is.

Minden tökéletesen sikerült pont úgy ahogy elképzeltem. Nagyon elégedett vagyok. Egy kicsi hiba csúszott csak be mikor a figurákat a tortára helyeztem az egyiknek letörtek a végtagjai amiket újra fel kellett ragasztanom. (a cmc por ennyi idő alatt kicsit merevvé tette)

Belül csokikrém (a már feltett doboskrémet egy kicsi még ki nem kötött pillecukorral erősítettem, majd hogy oldjam a töménységet felvert tejszínhabbal lazítottam.) a tészta  keresztmamám kapott receptet módosítottam picit. Nekem nagyon bevált csak ajánlani tudom. Nagyon jól variálható.


Hozzávalók:
8db tojás
30 dkg cukor (az eredetiben 50)
2 dl folyadék (lehet szörp, gyümölcslé, tej ami épp kell)
2dl olaj (emiatt nagyon örülök ennek a receptnek mert margarinnal nem szeretek dolgozni, a vaj viszont elég drága)
40 dkg liszt (1/2 sima, 1/2 rétesliszt)
1/2 sütőpor, egy késhegynyi szódabikarbóna, csipet só

A tojások fehérjét egy csipet sóval és a cukorral kemény habbá verem. Apránként belekeverem a tojások sárgáját, majd felváltva kis adagokban  a folyadékokat. A lisztet kimérem, belekeverem a sütőport, szódabikarbónát, majd kézzel beleforgatom a masszába.





Jöjjenek a képek:

Ezen látszik, hogy a szeletek között alig van krém, de ez becsapós mert minden második csak egy karika. A fotó jobb felső sarkában látszanak a kihullott tésztadarabok.


A kész labda  a varratokkal, figurák nélkül.

Befüveztem. Végre kipróbáltam ezt a csövemet, találtam egy remek krém receptet.

Felkerültek a figurák.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése